Nagyon szép hétvégét!

2009 október 1. | Szerző:

 Nagyon szép hétvégét kívánok mindenkinek!


elkezdtem a hosszút írni, de nem jutottam a végére, majd jövő héten!


most nem érek rá sokat írni, mert csomagolok és kora délután indulunk világgá hosszúhétvégézni!


HÁROMSZOROS HURRÁÁÁÁÁ!!!!!jajdenagyonjóóólesz!


Márti! mikor lesz a bp-i találka, mertmostmáraztán megyek és meg sem állok! Örülök, hogy nem vagytok ijedősek!


pusszantás mindenkinek! legyetek jók, de azért ne nagyon, csók a családnak!!!


majd jövök!

Címkék:

2009 szeptember 30. | Szerző:

Itt vagyok, ha nem is ragyogok valami fényesen 


Azért annak örülök, hogy nem vagytok ijedősek! Márti mikor lesz a bp-i találka, mertmármostaztán nagyon szeretném, ha összejönne a nagy találkozás a Niagaránál vagy akárhol!


Az irományomat azzal szoktam ‘elrontani’, hogy összegereblézem sekély közlendőmet, aztán rácupp nlc-ra, és már el is térültem, mert meglátom, hogy írt valaki, akit szeretek olvasni, tudni róla egy darabkát, és hipp-hopp egyből ott vagyok, és a sajátok megint elgurulnak, visszabújnak. Mert ha látom, hogy valahol baj van, akkor nem tudok ujjongani, ha éppen ujjoghatnékom támadna úgy egyébként(ritkán szokott), ha meg valami bú meg bánat gyötör, akkor meg miért rontsam a te kedved is?

Címkék:

2009 szeptember 30. | Szerző:

ember tervez (most akartam ide egy jó hosszút írni!), már az összes gondolat összegereblézve, és mit ád isten? telefon csörög irány a nagyvilág!  összes gondolat szétgurul! persze indulok, de megebédelek előtte, hogyha már a maradék krumplipürét átlényegítettem krumplis tésztához.


majd még jövök, ez nem ígéret, hanem fenyegetés!

Címkék:

szept.24. csütörtök

2009 szeptember 24. | Szerző:

Most láttam, hogy kétszer publikáltam, hiába már olyan rég voltam itt, hogy már el is felejtem, hogyan kell. 


Köszönöm az együttérző kommenteket!


Üdv nálam Levendulas, nagyon szépen írtál, köszönöm Neked!


Tudod mit csinálok napok óta? Semmit. Illetve itt ülök a gépnél, bezárva magamat ebbe a személytelen világba, és még csak a Kedvenceimet sem olvasom, a leveleimet sem nézem meg, hanem pasziánszozok. Nem kell gondolkodni, csak egy kicsit figyelni. Elterelés. Gondolat elterelés, hárítás. Annyi mindent kellene átgondolni, átbeszélni, de most csak azt érzem, hogy ne. Még csak rám se nézzen senkisem. Meg kell fejtenem, hogy az elmúlt hetek történéseivel mit kellett megtanulnom, kinek tartoztam ezzel? És a tartozásomat jól adtam-e meg? Ehhez idő kell.


Menni kéne, tenni kéne, kifeküdni a fűre és nézni az őszi égboltot, ahol a nap már nem hetyke magasan jár, csak óvatosan melegíti az életünket, már nem éget. A muskátlik  még harsogóan virítanak, de látszik, búcsúznak ők is a nyártól.

Címkék:

2009 szeptember 24. | Szerző:

Ezt több részletben írtam.


szept. 11.Kedden elintéztem mindent, amit kellett. Még vitt a lendület, aztán leeresztettem, ólmos fáradtság telepedett rám. 15-én temetjük.


Hétfőn este azt kérdezték tőlem: – te hiszel a túlvilágban? – Nem tudom miben hiszek, de vasárnap éjszaka megtelt a szoba. Ott volt életem összes halottja. Négyen  fényképről néztek, és megjelent a többi is, apám, anyám, nagyszüleim, testvérem, barátok, munkatársak, ismerősök. Nem hagytak aludni, ott álltak, járkáltak körülöttem. Egyik sem szólt, vagy ha mégis nem hozzám, hanem a szomszéd szobában fekvő nénihez. Kíséretnek szegődtek? Nem tudom. Az volt az érdekes, hogy egyáltalán nem féltem, inkább megnyugtató volt, hogy mind ott vannak, nem voltam egyedül.


Nem félsz tőle? – kérdezi picifiam. – Életében nem bántott, gondolom most sem fog.


Több órávak később, amikor leszedtem a lepedőket még meleg volt az ágy. Testmeleg.


Éjszakánként, amikor olvastam és közben figyeltem a másik szobára, a levél sem rezdült, és mégis valami meghatározhatatlan illat kelt életre. Átsuhant a szobán, tudom, hogy ismerem, és mégsem tudom nevén nevezni. Itthon is érzem ezt az illatot, egyre ritkábban, de megjelenik.


szept.24. Alig győzöm kialudni magam, még mindig fáradt vagyok. Pedig úgy érzem, hogy jól alszom, viszonylag sokat is, és mégis. Minden éjszaka M. néniről álmodok. Tegnap voltam a lakásban, pakolásztam, rendezgettem. Ahogy beléptem a lakásba, rutinból köszöntöm: -Csókolom M. néni! Válaszként csak az ismeretlen-ismerős illat kúszott felém.


 

Címkék:

2009. szeptember 8. kedd

2009 szeptember 8. | Szerző:

                                                http://tbn2.google.com/images?q=tbn:4l-OGmZSf5h0jM:http://hazisarkany.blog.hu/media/image/gyertya.jpg


 


M. néni tegnap este elment.


Nyugodjon békében!

Címkék:

szeptember 1. 2009.

2009 szeptember 1. | Szerző:

Valami szégyenletes,elítélendő dolgot követtünk el. Azzal, hogy a nagyonnagy nénit nem dugtuk semmilyen otthonba, hanem a saját lakásán ápoljuk dédelgetjük, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha menni kell, akkor a megszokottból menjen a szerettei közül. Én balga tegnap orvost hívtam hozzá, nézné meg, mert én nem vagyok szakember, csak érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, és ezek ezt diktálták. Gyors beutaló írás, mentő hívás,  egy kísérlet részemről: muszály ezt?- igen mert… Úgy éreztem, hogy becsaptam a nénit, hogy nem vigyáztam rá eléggé, hogy nem tudtam megkímélni a lelketlen, közömbös, megalázó “ellátástól”. Tegnap ezen dühöngtem, sírtam, és kértem, hogy tudjon a néni innen valahogyan megszökni, mert ez olyan mélységesen megalázó, embertelen. Az imént egy telefon a főorvostól, hogy akkor küldené haza a nénit, mert ellátták, és minden rendben, és ha én nem akarom a nénit otthonba elhelyezni, akkor viseljem ennek  minden ódiumát! -Eddig is ezt tettük!- Erről ennyit!


Hát ez a mi vétkünk, ami úgy látszik az egészségügyben teljesen elfogadhatatlan, és elítélendő, és velem is úgy beszéltek tegnap is, és most is a telefonba, mintha egy hülyegyereknek akrnák megmagyarázni, hogy miért is hülyeség amit csinál!


Nem akarok ebből a hülyeségemből sem kigyógyúlni, nekem így nyugodt a lelkem, csak a torkomat szorongatja a sírás, ki tudja mitől

Címkék:

2009. augusztus 26. szerda

2009 augusztus 26. | Szerző:

egy szusszanatnyi időm van, beugrottam körbe nézni, és Forgószél visszagyütt közénk, de jóóó!!!


valaki átberhelte tegnap vagy mikor a gépemet, akkora bötűk vannak benne, hogy nem győzök görgetni le-fel, aztán meg jobbra, na majd írok az üzenőfüzetbe illetékes elvtárs – úrnak, hogy csinálja vissza, mert ez nekem így nem jó.


továbbra is éjszakás nővér vagyok, igaz ugyan hogy teljesen lemerülőben, de még vagyok… a nagyonnagy néni, szegény, hát nem is tudom, mit mondjak. nappal egy szót sem szól senkihez, csak a fejével int, hogy igen vagy nem, nodemostaztán az elmúlt éjszaka pótolta a többnapos némaságot, szónokolt hajnalig, de nyilván héberül, mert egy szó nem sok,  annyit sem értettem belőle.


furcsa helyzetek adódnak.


nehéz azt egy férfiembernek megérteni, hogy az első helyről lecsúszott a többi közé, már nem ő az első, mindent és mindenkit félresöpörve, hanem most a néni az első, hozzáigazítva az összes többi teendőt, programot (ami ugye nincs mostanában!)


egyensúlyozok, talán sikerül összhangot teremtenem, igyekszem!


tv-t azt nem nézek, mert akkor nem hallok tőle, és nekem most hallanom kell, így olvasok esténként – éjszakánként,  a tizenegyedik könyvnél tartok, a szépirodalmat felhígítom egy kis szenny-irodalommal(bocsi:bulvárlapok!) is (story, best, bors) ezeket már úgy kapom kiolvasva, pénzt ilyenért nem adok!


na menek, készülődök az éjszakai műszakra.


ez erő legyen velünk!


 

Címkék:

2009. augusztus 7. péntek

2009 augusztus 7. | Szerző:

Ami igazán foglalkoztat, – döntést kell hozni benne, ilyet vagy olyat – arról hallgatok, nem beszélek senkinek, napokig, néha hetekig. Újra és újra felbukkan a kérdés, néha úgyanúgy, néha átfogalmazva, de a lényeget nem megkerülve. Nem tudok elfelejtkezni róla egy pillanatra sem. Közben azért “élek”, teszem a dolgom, de a gondolat ott lapul bennem, megvizsgálom a nap fényében, egyszerűnek tűnik, de az esti szürkületben összekuszálódik megint az egyenesnek hitt szál, kezdhetem elölről! Az éjszaka sötétjében összezsugorodik a félelmem, nem is értem, miért foglalkozom ennyit ezzel, hiszen olyan egyszerű, de mégsem! Az árnyak hatalmasra nőnek fölöttem, olyan kicsi vagyok, és elveszett. Most jó lenne odabújni valakihez, csak annyira, hogy tudjam, ott van. Beszélni sem kell, elég a lélegzését hallani. Egyedül vagyok. A nyitott ablakon át hallgatom a tücskök ciripelését, érzem, kicsi vagyok, és azt is, hogy együtt vagyunk a csillagos ég alatt. Része vagyok az éjszakának.


Közeledik a határidő, dönteni kell, széna vagy szalma. A határidő közelít, már csak egy éjszaka választ el tőle, és még mindig nem tudom, mi legyen? Este jön, és elkezd arról beszélni, ami  foglalkoztat, ki sem mondtam még hangosan.  honnan tudja? Még bennem a döntéskényszer bizonytalansága, csak bólogatok, hitetlenkedek, nem győzött meg semmiről. Úgy válunk el, még akármi lehet. Aztán jön az álomtalan álom, és reggel úgy ébredek, döntöttem!, és  teljes bizonyossággal tudom,  helyesen döntöttem. Megerősítés sem kell, csak kihírdetni az “ítéletet”. A dolgok jó pályára állnak, minden pontosan követi az “ítéletet”. Ritka pillanat.

Címkék:

2009 augusztus 7. péntek

2009 augusztus 7. | Szerző:

Ami igazán foglalkoztat, – döntést kell hozni benne, ilyet vagy olyat – arról hallgatok, nem beszélek senkinek, napokig, néha hetekig. Újra és újra felbukkan a kérdés, néha úgyanúgy, néha átfogalmazva, de a lényeget nem megkerülve. Nem tudok elfelejtkezni róla egy pillanatra sem. Közben azért “élek”, teszem a dolgom, de a gondolat ott lapul bennem, megvizsgálom a nap fényében, egyszerűnek tűnik, de az esti szürkületben összekuszálódik megint az egyenesnek hitt szál, kezdhetem elölről! Az éjszaka sötétjében összezsugorodik a félelmem, nem is értem, miért foglalkozom ennyit ezzel, hiszen olyan egyszerű, de mégsem! Az árnyak hatalmasra nőnek fölöttem, olyan kicsi vagyok, és elveszett. Most jó lenne odabújni valakihez, csak annyira, hogy tudjam, ott van. Beszélni sem kell, elég a lélegzését hallani. Egyedül vagyok. A nyitott ablakon át hallgatom a tücskök ciripelését, érzem, kicsi vagyok, és azt is, hogy együtt vagyunk a csillagos ég alatt. Része vagyok az éjszakának.


Közeledik a határidő, dönteni kell, széna vagy szalma. A határidő közelít, már csak egy éjszaka választ el tőle, és még mindig nem tudom, mi legyen? Este jön, és elkezd arról beszélni, ami  foglalkoztat, ki sem mondtam még hangosan.  honnan tudja? Még bennem a döntéskényszer bizonytalansága, csak bólogatok, hitetlenkedek, nem győzött meg semmiről. Úgy válunk el, még akármi lehet. Aztán jön az álomtalan álom, és reggel úgy ébredek, döntöttem!, és  teljes bizonyossággal tudom,  helyesen döntöttem. Megerősítés sem kell, csak kihírdetni az “ítéletet”. A dolgok jó pályára állnak, minden pontosan követi az “ítéletet”. Ritka pillanat.

Címkék:

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!