Szépséges szerdai napot!
2010 január 13. | Szerző: mérleg, bizonytalanság
Még nem is írtam az ünnepekről, én is úgy teszek, mint mások, beillesztek egy-egy dalt, osztjónapot! Na, de majd, most!
Azt hiszem dec. 20-án szakadt el a spárga… nem személyesen csak telefonon keresztül (hogy az Isten áldaná meg azt, aki kitalálta a mobilt!:)) Kenyéradó gazdám, aki mostanában inkább a kalácsra valót ad(-ná)ja (mert a kenyérre való állam bácsitól jön!) felhívott és megkérdezte, hogy akkor az a kék-zöld-sárga-piros részekkel tarkított valami, (ami egyébként az én szellemi termékem, de azért ennyire mégsem vagyok színes egyéniség) készen van-é, nyomtatható-é. Mondom: ha a kék-zöld-sárga-piros helyébe beillesztetitek az oda valót, akkor bizony az kész van! Tovább értetlenkedik, bennem meg emelkedik az indulat, ki is tör, elkezdem igen hangosan kiabálni, hogy elegem van belőlük, a félremagyarázott dolgaikból, a nem akarásukból, meg mindenből!… Nem részletezem tovább, durva volt, na… Annyira fölment bennem a pumpa, hogy a kiabálás után össze is pakoltam az asztalomon, és békével a szívemben készülni kezdtem az áldott ünnepekre.
Hétfőn érkezett haza pici fiú, aki magára vállalta a hal és a fenyőfa beszerzését. Ekkor dec. 21. volt. Ennek tudatában én lazára vettem a figurát, amit kellett még beszereztem, elő- és elkészítettem, hogy milyen jó lesz így nekünk. Mondom neki, házhoz hozzák a fenyőt, nem kell érte menni sehova. Milyet? Mondom, milyet. Az nem szép, majd ő! Tudod mit? azt csinálsz, amit akarsz, én meg lemondom, ne hozzák! Szerencsére, nem mondtam le, elfelejtettem, így lett fenyőnk is végszóra! Hanem aztán pici fiú, mint egy sztahanovista 22-én, 23-án bement a vállalathoz, és csodák-csodája, talált magának munkát. Ebből következett, hogy szerdán dél körül hív, nem vállalnám-e át a hal beszerzését (dehogy nem, boldogan!), mert ő nem tud menni érte. Na ekkor kezdett a nehezen összecsomózott spárga ismét bomlani… de, most nem kiabáltam, hanem rezignáltan feljegyeztem, hova kell menni, mit és mennyit kell hozni: három ponty, egy harcsa filézve rendel, apróhal 10 db pucolva rendel. Az első két kívánságomat teljesítették, a harmadikat csak félig, élve kaptam a kárászokat, én lüke el is hoztam őket. Halacskáim vidáman fickándoztak az első ülés előtt a nekik rendelt nylon szatyorban, amikor is próbáltam elindulni. De ahogy az kell, a kocsi elsüllyedt a sárban, mert ekkor már a hó elolvadt, az eső meg áztatta tovább a földet. Próba kettő, Suzi fejebúbja is vastagon saras, innen segítség nélkül nem fogok tudni kimenni, hívtam sgítséget, egy fiatal halász legény képében meg is jelent, ripsz-ropsz kijöttem a sárból, + egy ezres legénykének, sokszor megköszönve a segítséget.
Halacskáim még mindig vidámak a zacskóban, sőt még este felé is, amikoris mindenféle fegyvernek látszó tárggyal felszerelkezve mentem a garázsba halat gyilkolászni-pucolni. Először arra gondoltam vízbe fojtom őket, ezt a gondolatot azért gyorsan elvetettem, mégis csak halról van szó! Maradt a bárd, jajj nekem, szegény halak, ha szakember végzi ki őket, mégiscsak jobban jártak volna! A nyolcadik hallal végeztem, mikor picifiam hazaérkezett, kaptam is azonnal tanácsot, hogyan kellett volna, de mondtam menjen be mert pikkelyes lesz ő is, meg halszagú, azt meg már minek. A halas mesének az a vége, hogy a halászlé alaplé készen volt, csak kárászkáim maradtak ki belőle, igy lettek ők a 23-i vacsora díszvendégei ropogósra sülve. Vacsorára megérkezett Kedves is, szokásától eltérően most nem 24-én délelőtt jött. Így már egy kissé gubancosabb lett a dolog, dehát tudok én halat sütni akkor is, ha Ő itt van, persze, ha nem ad más feladatatot, úgy meg pláne tudok. De ez már 24-i délelőtti műsorszám, halászlé megfőtt, töltött káposzta, majonézes krunplisaláta a hidegről figyel, sütemények elkészülve, mi kikészülve, fenyőfa kerítésen át bedobva. Szinte minden kész, ami nem férfi munka. Az idő dél körül jár, sütném a halat, mikoris Kedvesnek eszébe jutott, hogy a neten meg tudnánk-é nézni ezt-azt? Ühüm, persze mindjárt berugom a gépezetet és már nézegethetünk is, igenám, de nehogy azt gondold, hogy ez egyszerű művelet, egyébként normális földi halandóknak az, de nem Kedvesnek! Mert a gép azt csinálja amit mondasz neki, felajánl lehetőségeket is, de neki természetesen semmi nem jó, és nem úgy, hanem…Na itt a pumpa bennem megint emelkedni készült, helyettesítőként odarendeltem picifiút a géphez, én meg mehettem az ebédhez való rántott halat készíteni, végre! Kora délután jött a Jézuska, nálunk valahogy ez alakult ki, szóval kora délután felgyújtjuk a karácsonyfát, ajándék osztás, aztán oszolj! Mehet, ha akar és kell, mindenki, amerre lát! Szóval eltelt! A szilveszter is. Halászlé, töltött káposzta és beigli mérgezés enyhe tüneteivel kísérve. Ja, és meg lettem gyanúsítva, hogy a nálunk elfogyasztott ebédtől gyomorrontása lett neki ! Szerintem meg nem a minőséggel volt a probléma, hanem a bevitt mennyiséggel, ami magyarázhatja a wc-n eltöltött időt!
Vasárnap este színházban voltunk, hogy adjunk egy kicsit a kultúrának is. Most csak hármasban, most nem volt kedvem Kedvest is belevonni. A tetszés nyílvánítása valami egészen egyedi (megkövűlt!), Ő még a Rákosi-korszakban tanult meg tapsolni, úgy tűnik nem tud váltani, így szelíd erőszakkal kell tapsikoló kezecskéit leszednem a feje fölül (jóvan má’, hagyd abba!). Na szóval, nagyon jó volt az előadás, és még jobb volt ennyi mosolygós-nevetős embert egy kupacban látni!
Egyébként minálunk mindenki jól van, egészséges, erős, és éli világát ebben a boldog új évben! Jó hír még továbbá, hogy megkaptam a januári nyugellátást, és 4,1 %-al tényleg megemelték! Lehet dorbézolni! HURRRRÁÁÁÁÁ!
Legyen szép napotok!
2010 január 6. | Szerző: mérleg, bizonytalanság
Még nem is írtam az ünnepekről, én is úgy teszek, mint mások, beillesztek egy-egy dalt, osztjónapot! Na, de majd, most!
Azt hiszem dec. 20-án szakadt el a spárga… nem személyesen csak telefonon keresztül (hogy az Isten áldaná meg azt, aki kitalálta a mobilt!:)) Kenyéradó gazdám, aki mostanában inkább a kalácsra valót ad(-ná)ja (mert a kenyérre való állam bácsitól jön!) felhívott és megkérdezte, hogy akkor az a kék-zöld-sárga-piros részekkel tarkított valami, (ami egyébként az én szellemi termékem, de azért ennyire mégsem vagyok színes egyéniség) készen van-é, nyomtatható-é. Mondom: ha a kék-zöld-sárga-piros helyébe beillesztetitek az oda valót, akkor bizony az kész van! Tovább értetlenkedik, bennem meg emelkedik az indulat, ki is tör, elkezdem igen hangosan kiabálni, hogy elegem van belőlük, a félremagyarázott dolgaikból, a nem akarásukból, meg mindenből!… Nem részletezem tovább, durva volt, na… Annyira fölment bennem a pumpa, hogy a kiabálás után össze is pakoltam az asztalomon, és békével a szívemben készülni kezdtem az áldott ünnepekre.
Hétfőn érkezett haza pici fiú, aki magára vállalta a hal és a fenyőfa beszerzését. Ekkor dec. 21. volt. Ennek tudatában én lazára vettem a figurát, amit kellett még beszereztem, elő- és elkészítettem, hogy milyen jó lesz így nekünk. Mondom neki, házhoz hozzák a fenyőt, nem kell érte menni sehova. Milyet? Mondom, milyet. Az nem szép, majd ő! Tudod mit? azt csinálsz, amit akarsz, én meg lemondom, ne hozzák! Szerencsére, nem mondtam le, elfelejtettem, így lett fenyőnk is végszóra! Hanem aztán pici fiú, mint egy sztahanovista 22-én, 23-án bement a vállalathoz, és csodák-csodája, talált magának munkát. Ebből következett, hogy szerdán dél körül hív, nem vállalnám-e át a hal beszerzését (dehogy nem, boldogan!), mert ő nem tud menni érte. Na ekkor kezdett a nehezen összecsomózott spárga ismét bomlani… de, most nem kiabáltam, hanem rezignáltan feljegyeztem, hova kell menni, mit és mennyit kell hozni: három ponty, egy harcsa filézve rendel, apróhal 10 db pucolva rendel. Az első két kívánságomat teljesítették, a harmadikat csak félig, élve kaptam a kárászokat, én lüke el is hoztam őket. Halacskáim vidáman fickándoztak az első ülés előtt a nekik rendelt nylon szatyorban, amikor is próbáltam elindulni. De ahogy az kell, a kocsi elsüllyedt a sárban, mert ekkor már a hó elolvadt, az eső meg áztatta tovább a földet. Próba kettő, Suzi fejebúbja is vastagon saras, innen segítség nélkül nem fogok tudni kimenni, hívtam sgítséget, egy fiatal halász legény képében meg is jelent, ripsz-ropsz kijöttem a sárból, + egy ezres legénykének, sokszor megköszönve a segítséget.
Halacskáim még mindig vidámak a zacskóban, sőt még este felé is, amikoris mindenféle fegyvernek látszó tárggyal felszerelkezve mentem a garázsba halat gyilkolászni-pucolni. Először arra gondoltam vízbe fojtom őket, ezt a gondolatot azért gyorsan elvetettem, mégis csak halról van szó! Maradt a bárd, jajj nekem, szegény halak, ha szakember végzi ki őket, mégiscsak jobban jártak volna! A nyolcadik hallal végeztem, mikor picifiam hazaérkezett, kaptam is azonnal tanácsot, hogyan kellett volna, de mondtam menjen be mert pikkelyes lesz ő is, meg halszagú, azt meg már minek. A halas mesének az a vége, hogy a halászlé alaplé készen volt, csak kárászkáim maradtak ki belőle, igy lettek ők a 23-i vacsora díszvendégei ropogósra sülve. Vacsorára megérkezett Kedves is, szokásától eltérően most nem 24-én délelőtt jött. Így már egy kissé gubancosabb lett a dolog, dehát tudok én halat sütni akkor is, ha Ő itt van, persze, ha nem ad más feladatatot, úgy meg pláne tudok. De ez már 24-i délelőtti műsorszám, halászlé megfőtt, töltött káposzta, majonézes krunplisaláta a hidegről figyel, sütemények elkészülve, mi kikészülve, fenyőfa kerítésen át bedobva. Szinte minden kész, ami nem férfi munka. Az idő dél körül jár, sütném a halat, mikoris Kedvesnek eszébe jutott, hogy a neten meg tudnánk-é nézni ezt-azt? Ühüm, persze mindjárt berugom a gépezetet és már nézegethetünk is, igenám, de nehogy azt gondold, hogy ez egyszerű művelet, egyébként normális földi halandóknak az, de nem Kedvesnek! Mert a gép azt csinálja amit mondasz neki, felajánl lehetőségeket is, de neki természetesen semmi nem jó, és nem úgy, hanem…Na itt a pumpa bennem megint emelkedni készült, helyettesítőként odarendeltem picifiút a géphez, én meg mehettem az ebédhez való rántott halat készíteni, végre! Kora délután jött a Jézuska, nálunk valahogy ez alakult ki, szóval kora délután felgyújtjuk a karácsonyfát, ajándék osztás, aztán oszolj! Mehet, ha akar és kell, mindenki, amerre lát! Szóval eltelt! A szilveszter is. Halászlé, töltött káposzta és beigli mérgezés enyhe tüneteivel kísérve. Ja, és meg lettem gyanúsítva, hogy a nálunk elfogyasztott ebédtől gyomorrontása lett neki ! Szerintem meg nem a minőséggel volt a probléma, hanem a bevitt mennyiséggel, ami magyarázhatja a wc-n eltöltött időt!
Vasárnap este színházban voltunk, hogy adjunk egy kicsit a kultúrának is. Most csak hármasban, most nem volt kedvem Kedvest is belevonni. A tetszés nyílvánítása valami egészen egyedi (megkövűlt!), Ő még a Rákosi-korszakban tanult meg tapsolni, úgy tűnik nem tud váltani, így szelíd erőszakkal kell tapsikoló kezecskéit leszednem a feje fölül (jóvan má’, hagyd abba!). Na szóval, nagyon jó volt az előadás, és még jobb volt ennyi mosolygós-nevetős embert egy kupacban látni!
Egyébként minálunk mindenki jól van, egészséges, erős, és éli világát ebben a boldog új évben! Jó hír még továbbá, hogy megkaptam a januári nyugellátást, és 4,1 %-al tényleg megemelték! Lehet dorbézolni! HURRRRÁÁÁÁÁ!
Legyen szép napotok!
MÁR CSAK EGYET KELL ALUDNI…
2009 december 23. | Szerző: mérleg, bizonytalanság
A SZERETET AZT JELENTI, HOGY FIGYELSZ VALAMIRE, AKARSZ VALAMIT.
MEGPRÓBÁLSZ VALAMIT HOZZÁADNI A VILÁGHOZ.
A SZERETET NAGYON KONKRÉT DOLOG:
FIGYELNI, ADNI.
2009. dec,19. szombat
2009 december 19. | Szerző: mérleg, bizonytalanság
Hullik a hó, gyönyörű fehér a táj, a hangok is csendesebbek. Igazi karácsonyi a hangulat, a díszítések, bigyokók a helyükön, a forralt bor fűszeres illata száll. Ez volt a költői rész.
Kimentem havat söpörni, mire körbe értem kezdhettem volna elölről az egészet, de holnap is nap lesz, meg különben is, a hó söprögetéshez is totyogós vagyok már. Hogy akkor miért én? Hátmertcsak! Picifiú síelni van, leányzó hazament, és meg felidéztem a tulajdoni lapba beírtakat, és az jött ki, hogy nekem kell a járdát havatlanítani.:)) Ilyen egyszerű ez! Ha valamit meg kell csinálni, mindig ez jön ki. Lehet az elnevezésre szavazni: 1. A HÁZ JÓ SZELLEME, 2. INGYEN CSELÉD, 3. HÁZVEZETŐNŐ, 4. TE ÚGYIS ITTHON VAGY! 5….???
Söprés után megjutalmaztam magam egy-két pohárnyi forralt borral, közben jól beszalonnáztam, hogy pótoljam az elsöprögetett energiát, meg kell holnapra is!
Aztán most látom ám az előrejelzést, karácsonykor +10 fok, meg eső!? Normálisak ezek?
Közben picifiú hívott, egyben van, a csontjai épek, már majdnem élvezi a síelést, merthogy úgy vágott neki, hogy előtte ő még nem síelt, mondjuk itt az alföldi símaságon nehéz a lesiklást gyakorolni. Hiába, minden kezdet nehéz! De örülök, hogy örül, és élvezi a dolgot, sajnos mire belejönne, már haza kell jönniük, gyorsan eltelik ez a pár nap. Erről jut eszembe, hogy nekem sem jó semmi! Néha annyira vágyom egy kis egyedüllétre, most meg van, de ez sem tetszik! Mindegy, kibírom, olyan gyorsan szalad az idő! Hétfőn már teljes létszámmal üzemelünk újra!
puszik mindenkinek, kellemes sürgés-forgást, szánkózást!
ui: asszem holnap építek az udvaron HÓEMBER-t::)))
2010. január 18.
2010 január 18. | Szerző: mérleg, bizonytalanság
Pereg a film… a „Mellékutca”. A mese régi, egyszerű… Egy asszony, aki szeret,
de mert feleség /ez a szerep mással van betöltve/ nem lehet- hát szerető lesz…
Szívből, igazán és alkalmat, nevet, vagyont áldozón, síró mosollyal egy életen át,
– a mellékutcán jár…
Oh, de szomorú, de megalázó szerep…
Azzal a mellékutcán járni, a Főutca helyett
akit az ember szeret…tagadni, titkolni,
komédiázni: mert a világ kutat, keres és boldog,
ha fertőzött kezét, valami égő sebbe belemerítheti.
Boldog, ha mondhat valamit, amit nem tud,
és nem ért, és ha ocsmány csúf mosollyal
valami nagy, szép és szomorú dolgot
/mert ez a fajta szerelem mindig inkább szomorú,
mint boldog/ – legalább szóval – lehúzhat a porba.
Mellékutca… ködös, szürke, naptalan világ
az asszonynak, aki csak ád, mindig csak ád.
És nem kap érte semmit, sem védelmet, sem nevet,
sem becsülést, s ami több szeretetet, ha megtört lesz,
fáradt és öreg… A benne élő asszony tékozlóbb,
mint a tékozló bolond, aki szétszórja kincseit a porba.
Tékozlóbb, mert tudja, hogy nem volna szabad ezt tennie, amit tesz
és hogy balgasága miatt egy nap, mindegy, hogy miért és
hogyan – egész bizonyosan egyedül marad.
És mégis járja… járja… mert szeret.
De magában a hosszú esték és délután alatt
Ha nem akarja is örökké töpreng, megoldást,
Változást keres,… sír, letör, kínlódik, gyűlöl.
Szakítást határoz el… Igen megmondja,
hogy ez így nem megy tovább!
hogy vagy-vagy!
Jobbra vagy balra, de határozni kell!
Kell… igen, és meg is lesz!
Hiszen végeredményben egészen egyszerű,
és nem esik kétségbe, ha balra dől is el…
Ez esetben kezet nyújt szépen, és mint két jó barát köszönnek el…
És mert fiatal, és szép, és mert oly nagy a világ,
és annyi férfi van, keres, talál bizonnyal olyat is,
aki a Főutcába hívja…
S mikor ezt mind szépen elhatározza,
az előszobában megszólal a csengő…
Terve, akarat még véresen komoly,
a kezében még benn a mozdulat, amivel hűvösen helyet mutat,
és ajkán az első szó, mivel szakítani fog…
De mikor előtte áll a férfi,
minden mit okos józanul felépített- lassan füstbe megy.
Már nincs benne gyűlölet, vágy a biztonság után,
Csak érzés, hogy azé – aki előtte áll- a szíve, a lelke.
És hogy inkább jár a Mellékutcán ezzel,
mint a Főutcán azzal, akihez nincs köze…
És marad, és megy minden a régiben.
A harcok, a megalkuvások a világgal.
A hazugságok önmagával, hogy a név, becsülés, biztonság,
védelem helyett
elégedetté, boldoggá teszi a kevés, lopott bizalmas óra.
Már hajlik ismét minden kedves simogató szóra
S jár tovább, jár a Mellékutcán…A Főutca helyett.
Oldal ajánlása emailben
X