2010. január 18.

2010 január 18. | Szerző: mérleg, bizonytalanság |

 

Pereg a film… a „Mellékutca”.  A mese régi, egyszerű… Egy asszony, aki szeret,

de mert feleség /ez a szerep mással van betöltve/  nem lehet- hát szerető lesz…

Szívből, igazán és alkalmat, nevet, vagyont áldozón, síró mosollyal egy életen át,

– a mellékutcán jár…

 

Oh, de szomorú, de megalázó szerep…

Azzal a mellékutcán járni, a Főutca helyett

akit az ember szeret…tagadni, titkolni,

komédiázni: mert a világ kutat, keres és boldog,

ha fertőzött kezét, valami égő sebbe belemerítheti.

Boldog, ha mondhat valamit, amit nem tud,

és nem ért, és ha ocsmány csúf mosollyal

valami nagy, szép és szomorú dolgot

/mert ez a fajta szerelem mindig inkább szomorú,

mint boldog/ – legalább szóval – lehúzhat a porba.

 

Mellékutca… ködös, szürke, naptalan világ

az asszonynak, aki csak ád, mindig csak ád.

És nem kap érte semmit, sem védelmet, sem nevet,

sem becsülést, s ami több szeretetet, ha megtört lesz,

fáradt és öreg… A benne élő asszony tékozlóbb,

mint a tékozló bolond, aki szétszórja kincseit a porba.

Tékozlóbb, mert tudja, hogy nem volna szabad ezt tennie, amit tesz

és hogy balgasága miatt egy nap, mindegy, hogy miért és

hogyan – egész bizonyosan egyedül marad.

 

És mégis járja… járja… mert szeret.

De magában a hosszú esték és délután alatt

Ha nem akarja is örökké töpreng, megoldást,

Változást keres,… sír, letör, kínlódik, gyűlöl.

Szakítást határoz el… Igen megmondja,

hogy ez így nem megy tovább!

hogy vagy-vagy!

Jobbra vagy balra, de határozni kell!

Kell… igen, és meg is lesz!

Hiszen végeredményben egészen egyszerű,

és nem esik kétségbe, ha balra dől is el…

Ez esetben kezet nyújt szépen, és mint két jó barát köszönnek el…

És mert fiatal, és szép, és mert oly nagy a világ,

és annyi férfi van, keres, talál bizonnyal olyat is,

aki a Főutcába hívja…

 

S mikor ezt mind szépen elhatározza,

az előszobában megszólal a csengő…

Terve, akarat még véresen komoly,

a kezében még benn a mozdulat, amivel hűvösen helyet mutat,

és ajkán az első szó, mivel szakítani fog…

De mikor előtte áll a férfi,

minden mit okos józanul felépített- lassan füstbe megy.

Már nincs benne gyűlölet, vágy a biztonság után,

Csak érzés, hogy azé – aki előtte áll- a szíve, a lelke.

És hogy inkább jár a Mellékutcán ezzel,

mint a Főutcán azzal, akihez nincs köze…

 

 

És marad, és megy minden a régiben.

A harcok, a megalkuvások a világgal.

A hazugságok önmagával, hogy a név, becsülés, biztonság,

védelem helyett

elégedetté, boldoggá teszi a kevés, lopott bizalmas óra.

Már hajlik ismét minden kedves simogató szóra

S jár tovább, jár a Mellékutcán…A Főutca helyett.