2009 augusztus 7. péntek

2009 augusztus 7. | Szerző: mérleg, bizonytalanság |

Ami igazán foglalkoztat, – döntést kell hozni benne, ilyet vagy olyat – arról hallgatok, nem beszélek senkinek, napokig, néha hetekig. Újra és újra felbukkan a kérdés, néha úgyanúgy, néha átfogalmazva, de a lényeget nem megkerülve. Nem tudok elfelejtkezni róla egy pillanatra sem. Közben azért “élek”, teszem a dolgom, de a gondolat ott lapul bennem, megvizsgálom a nap fényében, egyszerűnek tűnik, de az esti szürkületben összekuszálódik megint az egyenesnek hitt szál, kezdhetem elölről! Az éjszaka sötétjében összezsugorodik a félelmem, nem is értem, miért foglalkozom ennyit ezzel, hiszen olyan egyszerű, de mégsem! Az árnyak hatalmasra nőnek fölöttem, olyan kicsi vagyok, és elveszett. Most jó lenne odabújni valakihez, csak annyira, hogy tudjam, ott van. Beszélni sem kell, elég a lélegzését hallani. Egyedül vagyok. A nyitott ablakon át hallgatom a tücskök ciripelését, érzem, kicsi vagyok, és azt is, hogy együtt vagyunk a csillagos ég alatt. Része vagyok az éjszakának.

Közeledik a határidő, dönteni kell, széna vagy szalma. A határidő közelít, már csak egy éjszaka választ el tőle, és még mindig nem tudom, mi legyen? Este jön, és elkezd arról beszélni, ami  foglalkoztat, ki sem mondtam még hangosan.  honnan tudja? Még bennem a döntéskényszer bizonytalansága, csak bólogatok, hitetlenkedek, nem győzött meg semmiről. Úgy válunk el, még akármi lehet. Aztán jön az álomtalan álom, és reggel úgy ébredek, döntöttem!, és  teljes bizonyossággal tudom,  helyesen döntöttem. Megerősítés sem kell, csak kihírdetni az “ítéletet”. A dolgok jó pályára állnak, minden pontosan követi az “ítéletet”. Ritka pillanat.